Bemutatkozás

Csapatunk az Electrolux porszívógyárának termékfejlesztő irodájában kovácsolódott össze, szerettük a szakmát és a közösséget, kerestük a lehetőséget a következő lépésre. Mikor az Electrolux átszervezést jelentett be, azonnal a folytatás megszervezésébe kezdtünk, minek következtében 2019 novemberében megalapítottuk a Convalen Team Kft-t. A cég nevét a Consultant Value Engineering szavakból raktuk össze, ami a tevékenységünk céljára utal. Értékközpontú Konzulens Mérnöki Tervezés és Gépgyártás. Tapasztaltuk és tudjuk, hogy a szakértelem mellett a figyelem és a megoldás központúság, ami sikerre viszi az együttműködést. Ennek szellemében tervezői és projektvezetői szaktudásunk mellett figyelmünket és őszinte szándékunkat kínáljuk Önnek, hogy megértsük valódi szükségleteit, majd teljes körű megoldást nyújtsunk válaszul.

Jelenlegi tevékenységi körünk a következő feladatcsoportokból áll:
– Termékfejlesztés (villamos- és gépészmérnöki, projektvezetői szolgáltatások, tervezési, fejlesztési, költségcsökkentési projektek menedzselése).
– Célgép- és készüléktervezés, gyártás (habosítószerszámok, hegesztőkészülékek, automata ellenőrző, mérő és gyártóberendezések, egyedi kéziszerszámok).
– Logisztikai és szerelőeszközök tervezése és gyártása (szállítókalodák, asztalok, jigek és kézi készülékek).
– Forgácsolás (egyetemes és CNC gépeken végzett forgácsolómunkák kis és nagy darabszámban).
– Hegesztett szerkezetek gyártása, lakatosmunkák. 

Célunk

Magas színvonalú műszaki tervező és kivitelező, valamint management szolgáltatásokkal, egyedi igények kielégítésén keresztül segítsük partnereik gazdasági és technológiai fejlődését.

„Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon.”

Hamvas Béla

Projektmenedzsment

Csapatunk nemzetközi műszaki/termékfejlesztési projektek vezetésében szerzett évtizedes tapasztalatát és a világszerte ismert PMI metodológiát felhasználva állunk partnereink rendelkezésére az ötlet felmerülésétől egészen a sorozatgyártásig. 

Gépész termékfejlesztés

Különböző konstrukciós feladatok teljes körű kivitelezésével állunk partnereink rendelkezésére. Szolgáltatásainkat a probléma felvetésétől,  egészen a gyártási dokumentáció elkészítéséig vagy a kivitelezéséig vállaljuk. Szívesen és hatékonyan kapcsolódunk be fejlesztőcsapatok munkájába konzulens szerepben.

elektronikai fejlesztés

Többéves termékfejlesztési tapasztalatunk birtokában hatékonyan kapcsolódunk be, vagy vezetünk elektronikai fejlesztési projekteket. Legyen szó akár a koncepció kidolgozásáról, teszteléséről, akár a gyártóval történő egyeztetésről, vagy épp a  dokumentáció véglegesítéséről.

Célgépgyártás

Partnereink egyedi igényeink megfelelően tervezünk és gyártunk automata berendezéseket az autóipar, élelmiszeripar, de akár a nehézgépgyártás egyedi igényeinek megfelelően.  Eddigi főbb technikai megoldások:
– Csavarozás, szerelés, szegecselés, préselés
– Hegesztés, forrasztás
– Ultrahangos megoldások
– Méréstechnika (alak, helyzet, térerősség mérés)
– Alkatrész/termék mozgatás.

Készülékgyártás

Egyedi készüléktervezés és gyártás a legkülönbözőbb iparági igénykhez igazodva:
– Szerelő, csavarozó, fúró jigek
– Ellenőrzőkészülékek, idomszerek.
– Hegesztőkészülékek
– Szállítótálcák
– Egyedi szállítókalodák

Alkatrészgyártás

CNC és egyetemes gépeinken vállalunk forgácsolási munkákat kis és nagy darabszámú sorozatokra, akár egyedi gyártásra is. Vállaljuk lemezalkatrészek gyártását/gyártatását, fém és színesfém alapanyagok hegesztését (TIG, MIG-MAG, MMA), egyéb lakatosmunkákat.

Igényfelmérés

Kollégánk felkeresi Önt és tisztázzák a feladat rendelkezésre álló részleteit. A felmérés ingyenes.

megvalósíthatósági tanulmány

Körvonalazzuk a koncepciót, és a kritériumokat. Megértjük a környezetet és megegyezünk az elérendő célokban, ha lehetséges, azok mérésében.

Árajánlatkészítés

A koncepció tervezési, kivitelezési, telepítési, oktatási, és egyéb járulékos költségeit összegyűjtük, profitot, tartalékot képzünk. Átnyújtjuk a hivatalos ajánlatot, amely ezek mellett tartalmazza a szállítási, számlázási, garanciális feltételeket.

Tervezés és gyártáselőkészítés

Elkészülnek a tervek, a darabjegyzékek a specifikáció szerint. Döntés születik a beszerzett komponensek forrásairól.

kivitelezés

Legyártjuk vagy beszerezzük a szükséges komponenseket. Párhuzamosan készül a villamos-, pneumatikus-, hidraulikus vezérlés és a szoftverek. Készre szereljük a gépet. Majd következnek a próbák, a szállítás és a gépátvétel.

nyomonkövetés, garancia

Mérjük a teljesülést, korrigálunk. Terméktámogatás.

Segítségre, információra van szüksége?